Kondász Rózsa, a Tömörkény gimnázium tanára játssza Máriát a Találkozásban
„Teljesebb az életem tőle”
Megmossa a meztelenre vetkőzött fiú lábát Nádas Péter brutálisan őszinte darabjában – egy szegedi tanárnő. Kondász Rózsa (képünkön) irodalmat tanít és osztályfőnök a Tömörkényben, három gyermek édesanyja, időnként pedig Mária szerepében láthatja a közönség a Pinceszínházban.
Benkő Orsolya Imola rendezésében sikerrel játsszák a Pinceszínházban Nádas Péter tragédiáját, a Találkozást, amelyben Máriát Kondász Rózsa, a Tömörkény gimnázium magyartanára alakítja.
– A mi iskolánkban nem számít ritkaságnak, hogy egy tanár az oktatáson kívül mást is csinál, hiszen számos művész tanít nálunk. A Tömörkény miliője nyitott és befogadó, ezért a diákjaink szinte természetesnek tartják ezt. A pinceszínházi fellépéseimet nem propagálom, úgy teszek, mintha nem is lennének. A diákjaim és a kollégáim az újságból értesültek a bemutatóról. Sokan eljöttek megnézni. Különös ez a Nádas-darab, erős belső érzésekre épít. Harmadikos diákjaim, akiknek osztályfőnökük is vagyok, azt mondták az előadás után: az első öt percben furcsa volt számukra egy egészen más közegben látni engem, izgultak értem, de hamar elfelejtették ezt, és teljesen ráhangolódtak a darabra. Ez volt talán a legnagyobb dicséret – mesél nem mindennapi vállalkozásáról Kondász Rózsa, akit a színház iránt érdeklődő kollégái is megnéztek. Egyiküktől másnap egy szál virágot kapott elismerésül, köszönetképpen.
– Lehet, hogy más iskolában legalábbis beszédtéma lenne, ha egy tanárnő szerepet vállalna egy színházi produkcióban. Ráadásul olyanban, amiben meg kell mosnia egy meztelenre vetkőzött fiú lábát. Szerencsére a Tömörkényben nagyon jó a légkör, elfogadott dolog, hogy játszunk, énekelünk, kiállítunk a tanítás mellett. Minden előadás előtt rettenetesen félek, izgulok. Rendezőnk megbízható kontroll, sok segítséget kapok tőle, szereplőtársaim, Czene Zoltán és Seres István is mindig inspirálnak. A színjátszás biztosan más területeket mozgat meg az ember agyában, szívében, mint a tanítás, mert ha napközben elfáradok, este akkor is szívesen játszom. Nagy boldogság, mert teljesebb az életem tőle – mondja Rózsa. Férje és gyermekei otthon szurkolnak, amikor fellép. – Nagyszerű családom van, mindannyian nagyon kreatívak, ezért megértenek. A férjem filozófiát tanít az egyetemen, színházszerető ember, többször is látta már a produkciót, büszke rám. A nagyfiam tizenhét múlt, a középső tizenhárom, a kislányom pedig tizenegy éves. Ők nem néztek meg, a legnagyobb talán túlságosan izgult volna értem, a kisebbek pedig – akik maguk is járnak színjátszó körben – még túl kicsik ahhoz, hogy megértsék. Együtt is felléptem már velük tavaly abban az emlékműsorban, amit Baka István halálának 10. évfordulójára rendeztünk.
H.ZS.
A SZEGEDI SZÍNHÁZRÓL
– Igazából az alternatív színházra vagyok beállítódva, nagyon szeretem Schilling Árpád és Pintér Béla produkcióit. Szegeden jónak tartom a júliusi nemzetközi Thealter fesztivált és a hazai alternatív színházak találkozóját, amelynek már törzsközönsége alakult ki. A Szegedi Nemzeti Színház – bár kitűnő színészei is vannak – elsősorban a szórakoztatásra épít, és úgy érzem, abban sem elég profi és igényes. A kilencvenes években szerettem azt az időszakot, amikor Telihay Péter és Zsótér Sándor rendezett itt. Nagy élményt jelentett az ő produkcióik, különösen Telihay kisszínházi Csehov-sorozata. Ezt a szellemiséget ma hiányolom. Kellene egy jó rendező, aki társulatot építene, szemléletet teremtene, színházi nyelvet alkotna – mondta a színjátszó tanárnő.
